Kezdőlap > Uborka termesztéstechnológia

Uborka termesztéstechnológia

Az idei kedvezőtlen tavaszi időjárás egyáltalán nem kedvezett a kabakosoknak, de így is lehetünk sikeresek!

Az elmúlt 2 hónapban, a rendkívül csapadékhiányos időjárás, már jelentős károkat okozott a növénytermesztésben.

A csapadékhiányt öntözéssel pótolva jelentősen csökkenteni lehet a kedvezőtlen aszályos évjárat okozta terméscsökkenést.

A gyakori kis vízadagokkal végzett öntözéssel nagymértékben nő az uborka termés mennyisége és jobb lesz a minősége is.

Az uborka tipikusan vízpazarló, nagyon vízigényes növény. Gyökérzetének túlnyomó többsége a felső talajszintben helyezkedik el,

és ennek a talajrétegnek nedvességtartalmára van utalva, ráadásul a vékony szálú gyökerek szívóereje sem erős.

A vízfelvétel üteme jelentősen változik a növények fejlődése folyamán. Tekintettel arra, hogy az uborka gyökérzete rendkívül levegőigényes,

kerülni kell a talaj túlzott víztelítettségét, illetve az öntözéssel való tömörítést. Javasolt a naponta többszöri,  kis vízadagokkal történő öntözés.  A levegőtlen (vízzel telített vagy erősen tömörödött) talajban a gyökerek pusztulni kezdenek.

Ezt a mindig jelen lévő különböző fakultatív parazita gombák a gyengültségi állapot kihasználásával jelentősen fokozzák: számos növény hervadva pusztulásnak indul.

Itt kell megemlíteni, hogy az uborka igényli és meghálálja a levegő nagy relatív páratartalmát. Az optimális termőhely, a nagy terméshozamok egyik fontos tényezője a levegő viszonylag nagy páratartalma.

 

A kedvezőtlen, a kívánatosnál alacsonyabb hőmérséklet megbénítja a növény életfunkcióit. Tartósan 10 °C-on tartott növények hervadni kezdenek,

mert a gyökérműködés ezen a hőmérsékleten már leáll. Mínusz 0,5 °C-on az uborka megfagy. A magvak csírázási minimuma 12 °C, optimuma 25–30 °C.

A kelés 18 °C talajhőmérsékleten 8–10 napot, 25–30 °C-on 3–5 napot igényel.

A szikleveles állapot a növényegyed további fejlődése szempontjából kritikus időszak.

Ha ekkor nem kap elég fényt, ha a maghéj rászorul a sziklevélre (laza takarású és keléskor kiszáradó magvetés), az érintett csíranövényekből sohasem fejlődik erőteljes, normális növény.

Az uborkával kapcsolatos, talán leginkább köztudomású tény, hogy melegigényes növény. Hazai kedvező feltételeit azonban

nem a hőmérséklet alakulása, hanem sokkal inkább a csapadék megoszlása, ezzel összefüggésben a levegő relatív páratartalma és a kedvező talajviszonyok határozzák meg.

A sikeres uborkatermesztés fontos tényezője a jó talaj. Minthogy az uborka fülledt, párás levegőjű, laza, humuszos trópusi területekről származik,

termesztésének magyarországi körülményei is akkor kedvezőek, ha széltől védett fekvésű, morzsás, laza szerkezetű, humuszos mezőségi és vályogtalajokon termesztjük.

A talaj kémhatása 6,5–7,5 pH között optimális. Talajadottság tekintetében a termesztés kizáró tényezője a hideg, mély fekvésű, levegőtlen, kötött és ennek ellentéte, a laza,

humusz nélküli, sülevényes homok-, valamint a savanyú tőzegtalaj. Alkalmatlanok azok a területek is, ahol a talaj sótartalma nagy, vagy sófelhalmozódásra nagyon hajlamos.

Csekély humusztartalmú homoktalajokon csak jelentős pótlólagos ráfordításokkal (tápanyag-ellátás, öntözés) és kisebb hozammal termeszthető.

E talajok koraibb melegedése az uborka esetében jelentéktelen tényező.

 

Az uborka szabadföldi termesztéstechnológiai változatai

1.       Extenzív szántóföldi termesztés. A konzervipari berakóuborka-termesztésben még fellelhető, főleg a házikerti termesztésben.  Rendszeres öntözés és folyamatos tápanyag-utánpótlás nincs vagy kivitelezhetősége bizonytalan. Javasolt fajta erre a termesztési módra: Háros F1, Zenta F1, Perez F1, Mohikán F1.

A betakarításhoz szükséges munkaerő szintén vagy bizonytalan létszámban, vagy bizonytalan időtartamra áll rendelkezésre. Ennek megfelelően a terméshozam kicsi, 0,6–0,8 kg/m2 (6–8 t/ha).

2.       Intenzív sík művelésű termesztés. Nagyüzemi, gépesített és  háztáji gazdaságokra jellemző termesztési mód. Nagy adagú tápanyag-utánpótlással, folyamatos, korszerű öntözéssel,

fejtrágyázással és kétnaponkénti szedéssel. Így termesztik a korai szabadföldi salátauborkát és a berakóuborka tekintélyes hányadát.

E termesztésmódnak a túlnyomóan nővirágú vagy gynoikus, nagy termőképességű hibridek felelnek meg.

Fontos, hogy a méhbeporzású fajták megporzásáról méhek közeli telepítésével gondoskodjunk.

A hímvirágok állandó jelenlétéről monoikus, ún. „porzó fajta” 10%-nyi bekeverésével gondoskodnak már a vetőmag tasakolásakor. Javasolt fajták: Szatmár F1.

3.       Támrendszeres termesztés. A termesztésmód a palántanevelő fóliasátrak berakóuborka-termesztésre való utóhasznosításából fejlődött ki.

A folyamatot gyorsította a nagy termőképességű, intenzív fajtatípusok egyre nagyobb választéka. A termesztés e módjának intenzitása megközelítően azonos a fóliás hajtatáséval.

Előnyös a növényeknek, mert több fényt, levegőt kapnak, a termelő könnyen és válogatva szedhet, a termés talajjal nem szennyezett, a növényvédelmi munkák eredményesebben,

gyorsabban elvégezhetők, kis területen nagy növényszám, illetve nagy hozamok érhetők el, viszonylag nem nagy többletköltséggel.

A támrendszer kialakításakor szem előtt tartandó szempontok a következők:

a) Csak szélvédett helyen létesíthető. Az oszlop, a huzal, a zsinórzat olyan erős, illetve feszes legyen, hogy a növényzet tömegét esős és szeles időben is elbírja.

b) Magassága 1,80–2,00 m, ez lehetőséget ad a növények erőteljes fejlődésére és a kényelmes szedésre. Az oszlopokat a magasságuknak megfelelő sortávolságra,

a sorokban egymástól 3–4 m távolságra, nyílegyenes sorokban kell beásni. A kivitelezés még vetés előtt készüljön el teljesen.

c) Létesítéskor olcsón beszerezhető szerfa oszlopokat, kerítésléceket, kevés karbantartást igénylő horganyzott huzalokat, műanyag kötözőzsineget használnak.

Támrendszeres termesztéskor a 2–2,5 növény/m2 tenyészterület a következőképpen alakul ki: az oszlopsorok mindkét oldalán 1–1 sor fut egymástól 60 cm-re.

A széles sorok távolsága 120 vagy 140 cm, az oszlopsorok távolságától (180 vagy 200 cm) függően. A sorokban a tőtávolság 40–50 cm, a fajta növekedési erélyétől függően.

Fajtaválasztáskor az intenzív sík művelésű termesztésnél leírtakat tartsuk szem előtt. Fontos, hogy a választott fajta erőteljes növekedésű, dinamikus termésképzésű típus legyen.

A támrendszeres berakóuborkát a hajtatott salátauborkákhoz hasonlóan metszeni kell a tenyészidő elején.

A növények meghálálják az érett istállótrágyával, esetleg gyaluforgáccsal, szecskázott szalmával végzett talajtakarást (mulcsozás). Számos termesztő alkalmazza a fekete fóliás talajtakarást.

A terméshozam nagy, 8–10 kg/m2 (80–100 t/ha) között mozog, sőt olykor ennél is több. További előnye, hogy a támrendszerről kiváló minőségben lehet a „szedésre érett” termést betakarítani.

ÖNTÖZÉS

Tekintettel az uborka páraigényére és a levegőigényes gyökerekre, a gyakoribb és kisebb vízadagú (30–40 mm) öntözést kell előnyben részesíteni.

A 4–5 alkalommal végzett vízpótló öntözésnél sokkal kedvezőbb megoldás az intenzív termesztési módozatokban alkalmazott csepegtető öntözés,

valamint a kis intenzitású, szórófejes öntözőhálózat. Ezek műkötetésével állandóan tartható a 75% körüli vízkapacitási érték és a levegő kielégítően nagy páratartalma.

Az öntözés a legjobb megoldás a tápanyag-utánpótlásra (fejtrágya kijuttatására). Ha oldat előállítására nincs lehetőség,

akkor közvetlenül az öntözés beindítása előtt kell kiszórni a szemcsés műtrágyát, amelyet azután a víz a talajba old.

Öntözésre olyan időpontot válasszunk, amikor a talajhőmérséklet 18 °C fölött van. Legjobb a reggeli öntözés, mert ezután a talajhőmérséklet emelkedő,

nem válik hátrányossá a hűtőhatás, továbbá csökken a kórokozók megtelepedésének veszélye, mert a lomb leszárad.

A vízhiányban szenvedő uborka virágai nem termékenyülnek, a fiatal, már fejlődő termések torzulnak, görbülnek.

A vízellátás a salátafajtákon erőteljes tömeggyarapodásban nyilvánul meg, a berakóuborka-fajták pedig elsősorban a kötődő termések

számának növekedésével s ezek alaktartó, dinamikus fejlődésével reagálnak. A jó minőségű uborka zöldáru előállításának egyik kulcsa az egyenletes vízellátás, a rendszeres öntözés.

EGYÉB NÖVÉNYÁPOLÁSI MUNKÁK

 

A sík művelésű uborka növényápolása a vegyszeres gyomirtás hatásának csökkenésével a gyomok féken tartására és a talaj lazítására irányul.

A sorok záródásáig általában kétszer kell sekélyen kapálni. A lombozat záródása után a feltörő nagyobb gyomokat 1–2 alkalommal gazolással kell eltávolítani.

Támrendszeres termesztésben a növényeket folyamatosan kell metszeni. Ennek az a célja, hogy a főhajtás erőteljesen és dinamikus termésképzéssel fejlődjék.

Ezért az oldalhajtásokat 40 cm magasságig maradéktalanul, majd e fölött 2 levél után, később 3–4 levél után visszacsípjük.

Ezzel megakadályozzuk a zöld falat alkotó hajtásrendszer elburjánzását, amely végül is kezelhetetlenné tenné az állományt.

Az intenzív művelésű állományban alkalmazott talajtakarás, számos már említett előnye mellett, visszafogja a gyomosodást is.

Ügyelni kell azonban arra, hogy ha a takaróanyag nagy cellulóztartalmú szalma vagy forgács, a fokozatosan jelentkező pentozánhatást nitrogénműtrágya adagolásával ellensúlyozzuk.

 

 

Sikeres termesztést kívánok!

 

Üdvözlettel:

Kunos Katalin